5.-6. Fejezet

 

 

 

Ötödik fejezet

 

AUSTIN

Fordította: Suzy

 

Amikor kinyitottam az ajtót, és megláttam a gyerekkori legjobb barátom, Noah kezeit Laurenen, ki akartam tépni a nyaki ütőerét, és lenyomni a torkán.Kurvára fogalmam sincs, miért. A nő az asszisztensem, így a tiltott terület definíciója.

Mindketten nézzük, ahogy Lauren elsétál, a feneke minden lépésnél oldalra lendül. Annyira elszántan figyelem, hogy észre sem veszem, amint Noah elnyomakszik mellettem, és besétál az irodámba.

Ledobja magát az irodámban lévő kanapéra, miközben én elhúzom az árnyékolót, hogy kilássak az irodahelyiségbe.

– Jézus Krisztus, ki volt az a szexcica a magassarkúban? Majdnem szívrohamot kaptam, amikor besétálva lehajolva találtam – mondja az íróasztala felé nézve.

– Az én új maradj-tőle-távol asszisztensem– morgom, miközben leülök a kanapé másik oldalán.

Hátraveti a fejét és nevet. – Ó, mi történt a „ne dugj, ahol eszel, Noah” szövegeddel, amit mindig mondasz nekem?

Noah-val az óvoda óta vagyunk legjobb barátok. Mindkét szülője büntetőjogász volt, így mi mindig a dadákkal voltunk. Persze senki sem tudta felülmúlni Barbarát, miközben ő minden héten más dadát kapott. Amíg elég idős nem lett, hogy maga rúgja ki őket és felvegye azt, akit akart. Mire tizenöt éves lett, már harminc dadán gázolt át, és onnantól azért vette fel őket, hogy mindent megtanítsanak neki a szexről. Ez addig tartott, míg a szülei rajta nem kapták, ahogy az utolsó dadáját dugja a billiárdasztalon, miközben az Noah anyjának cipőjét viselte. Még ma is nevetünk rajta; vagy legalábbis én. Ő csak ül ott és morog.

– Őrült – mondom. – Ma reggel nekimentem a kocsijának, és aztán felbukkan az irodában. Azt hittem, hogy kurvára követ engem.

Ez átbillenti őt a határon, és most annyira röhög, hogy a kanapé is beleremeg. – Nekimentél a kocsijának, és aztán azt hitted, követ téged? Szent ég. Seggfej voltál vele?

Rávigyorgok. – Seggfejnek nevezett el a telefonjában. – Ettől mindketten kirobbanunk. Gondolom, ha nevetek, akkor rájövök, milyen hülye ötlet magam alá gyűrni őt. Hogy meztelen és izzadt és nedves legyen alattam. Bassza meg, valamit tennem kell ezzel.

– Tudod, hogy rábasztál, ugye? – Végre abbahagyja a nevetést,és a kanapéra dobja a kezét. – Amikor megláttad, hogy megérintem, azt hittem, úgy rontasz majd rám, mint ahogy a bikák rohannak a vörös lepel felé.

– Ő nem több egy feszes seggű, őrült csajnál. Aki naponta kávét hoz nekem.

– Ó, tényleg? – A nő hangja keresztülhasítja a levegőt, és épp akkor, amikor azt hittem, a rólam alkotott véleményét faszkalapról kedves srácra tudom változtatni, megint lebuktam. – Hát akkor örülök, hogy segíthettem a napodban– horkan fel, bejön, és elénk dobja a szatyrokat az asztalra. – A barátodnak is hoztam valamit – dohogja, és aztán elsétál. Ezúttal becsapja maga után az ajtót.

– Ó, baszki, kibaszottul nagy bajban vagy. Haver, kurvára fel fog lógatni a golyóidnál fogva. Emlékszel a csajra, akivel a fősulin szórakoztál? Akinek megígérted, hogy hazaviszed a tavaszi szünetben? Gondolt egyet, és törölte az összes jegyedet. Aztán feladta azt a hirdetést a Craiglisten, hogy „Magányos férfi keres másik magányos férfit”. – Megrázom a fejem erre gondolva.

– Kibaszottul őrült volt! Négyszer kellett telefonszámot cserélnem. Négyszer! Aztán el kellett kezdenem sapkát hordani, hogy ne ismerjen fel. – Megrázom a fejem, miközben Noah annyira röhög, hogy eldől. Lenézek rá. – Kurva május volt! Háromszor kellett zuhanyoznom egy nap. Nem tudtam, hogy a fej ennyire tud izzadni.

Végül abbahagyja a nevetést, és belenéz a szatyrokba, amiket Lauren dobott elénk az asztalra. – A helyedben én élvezném ezt. Valószínűleg ez lesz az utolsó étkezés, amibe nem volt ideje beleköpni.– Kinyitom a dobozt, amin a nevem van. Pastrami rozskenyérben, csipetnyi mustárral és savanyú uborkával. A másik dobozban sonkás-sajtos barna kenyér van.

A következő harminc percet az ebédünk megevésével töltjük, miközben mindenféléről dumálunk.

– Ezen a hétvégén Deborah-val leszel? – kérdezi. Deborah egy családi barát, akihez fordulok, amikor nincs semmi más. Mindkettőnket lefoglal a munka; ő ingatlanjogász, így időnként kapcsolatba kerülünk. Vállat vonok. – Nem tudom biztosan, mik a hétvégi tervek. Te mit terveztél?

Előveszi a telefonját, görgeti. – Andrea, ő az én tervem. A Starbucksban találkoztunk. Neki vannak a leghosszabb lábai, amiket valaha láttam. Azt tervezem, hogy a nyakam köré tekerem őket és nem birkózó pózban.– Felvonja a szemöldökét. – Ha érted, mire gondolok.

Kuncogok. Nem hiszem, hogy valaha is láttam őt valakivel kettőnél többször. Feláll, beteszi a szemetet a szatyorba. – Ez jó buli volt, de sajnos szaladnom kell.

Elviszi a szatyrot, ahogy kisétál. Követem őt kifelé, és látom, hogy megáll Lauren asztalánál. Valamit gépel éppen, így csak a fejét fordítja el. – Köszönöm szépen az ebédet, Lauren. Életmentő voltál. – A szemeimet forgatom a baromságra, amit összehord, de az édes mosoly, amit Lauren rávet, igazán megfog. Már épp gúnyolódnék, mikor Noah egy kacsintással elsétál.

– Ő olyan kedves – mondja, miközben folytatja a gépelést. Nem tudom, miért érzem azt, hogy el akarom rántani előle a billentyűzetet, hogy rám nézzen, hogy lássam az arcát.

– Ja, hát, a látszat néha csal– jegyzem meg, ahogy az ajtófélfának dőlök.

Végül abbahagyja a gépelést, és rám néz. – Mintha nem tudnám.– A szemei tetőtől talpig végigvándorolnak rajtam. Ettől kiegyenesedik a gerincem.

– Tudatom veled, hogy én vagyok itt a legkedvesebb fickó. – Nem tudom, miért próbálom meggyőzni őt erről. A legkevésbé sem érdekel, kedvel-e vagy sem. A főnöke vagyok, ő meg a kisegítőm. Nem az a lényeg számomra, hogy akarom-e látni a mosolyát vagy sem. Az a tény sem, hogy azon tűnődöm, tangát visel-e a szoknyája alatt vagy semmit? Gyantázza-e vagy borotválja? Leszállópálya-e vagy csupasz? Ezek a gondolatok futnak át az agyamon, így nem hallom, hogy hozzám beszél. – Bocsánat, mit mondtál? – kérdezem tőle újra.

– Azt mondtam, Denis átküldte az aktákat és terveket, amiket kértél tőle. Azt mondta, ha akarod, ott találkozhattok, hogy átnézzétek. Azt is mondta, hogy a tetőtérinek, amiről kérdeztél, van egy tetőterasza, ami nagyszerű lenne napközben egy étteremnek és este egy bárnak.

Kevesebb, mint hat órája van itt, és milliószor jobb, mint a legutóbbi tíz kisegítő, akiket kirúgtam. – Emellett átnéztem a beosztásodat, és színkódoltam az összes találkozódat, így amikor rákattintasz a színre, az adott találkozóhoz kapcsolódó összes fálj is felugrik.

Három óra alatt szervezte meg az időbeosztásomat. – Nem nyúltam a szombathoz és a vasárnaphoz, mivel az nem az én dolgom. Hacsak nem volt benne feljegyzés, hogy ez egy munkával kapcsolatos esemény vagy találkozó.

Fejben végigfutok a beosztásomon, és azon tűnődöm, beírtam-e bármi privátot. Biztos látja, hogy ezen gondolkodom, mert felnevet. – Ne aggódj, nem találtam meg a kis fekete noteszed jegyzeteit. – Megrázza a fejét, felveszi a Starbucksos italát, ami piros, és bogyók vannak benne. – Szükséged van még valamire? – kérdezi lenézve az előtte lévő jegyzetekre.

Nem mondok semmit; csak visszasétálok az asztalomhoz, hogy átnézzem a jegyzeteket, amiket küldött. Ellenőrzöm a naptáromat is, és látom, hogy nemcsak szín szerint vannak elrendezve, hanem ábécérendben is. Jézus, hol volt ő az eddigi életem során?

A következő három órát azzal töltöm, hogy átnézem a terveket Denisszel, hogy minden készen álljon az új nightclub helyszínén, ami néhány héten belül fog megnyílni.

Amikor kopogást hallok az ajtómon, kikiáltok, hogy bárki is az, jöjjön be. Amint az ajtó kinyílik, látom, hogy Lauren dugja be a fejét.

– Indulok. Gondoltam, jobb, ha tudod. – Ránézek az órámra, és látom, hogy már délután négy óra.

Hátradőlök a székemben, karbateszem a kezeimet. – Szerintem ez rendben van az első napon, de lehet majd olyan, hogy sokáig kell maradnod. – Még csak be sem tudom fejezni, mikor közbevág. Kinyitja az ajtót, és besétál az irodámba. Megáll az asztalom előtt, csípőre tett kézzel.

– Nem megy. Két gyerekem van. Nyolctól négyig dolgozom. Egy perccel sem tovább. Nem érdekel, hogy az asztalomnál ebédelek, de világossá tettem, hogy a munkaidőm nem alku tárgya, amikor elfogadtam ezt a pozíciót.

– Miért nem a férjed megy értük? – Visszatartom a lélegzetem a válaszára várva. Égni kezd a gyomrom, a mellkasom összeszűkül a gondolatra, hogy valakihez hazamegy. Aztán nőstényördögként tekint le rám.

– Elváltamés enyém a teljes felügyelet, szóval, ha nem tudod elfogadni a korlátaimat, jobb, ha most kiderül,és elválnak az útjaink. – Elfordul és elindul. Megköszörülöm a torkom, nézem, ahogy a haja száll. Majdnem olyan, mintha lassított felvételben csinálná, mint a samponreklámokban.

– Jó, oké – ismerem el jobb belátásom ellenére. – Majd megoldjuk. – Megdöntöm a fejem, és mosolygok. – Szívesen.

Bólint, de látom, hogy összepréseli az ajkait. Biztos vagyok abban, hogy ha nem a főnöke lennék, azt mondaná, basszam meg magam, és nem tudom, miért, de a gondolatra, hogy emiatt ellenkezne velem, röhögni akarok.Megfordul és kisétál, halkan becsukja maga mögött az ajtót, amiről tudom, hogy az ellenkezője annak, amit igazán csinálni akar.

Felveszem a telefont, és Barbarát tárcsázom, aki a második csengésre felveszi. – Igen, Austin.

– Mi a történet Laurennel? – kérdezem tőle, az irodahelyiségbe kinézve látom, ahogy összepakolja a dolgait, felveszi a telefonját, és végiggörgeti. Látom, hogy a füléhez teszi a telefont, és mosolyog arra, aki válaszol. A gondolat, hogy az a barátja vagy akármilyen férfi, arra késztet, hogy elrántsam tőle a telefont és összetörjem.

– Nincs „történetem”. Ő egy kisegítő. Csak a sürgősségi kapcsolattartási űrlapja van, amit ma reggel töltött ki. És tudatnom kell, hogy már felhívtam Penelopét, és emelést adtam neki.

– Mi? – kiáltok rá, és mire felnézek, Lauren már elment.

– Részegesnek nevezted, és még csak tökön sem rúgott, amit egyébként megérdemeltél volna. Ennél jobbnak neveltelek.

– Még csak nem is tudom, miért próbálkozom veled.– Lecsapom a telefont, de még meghallom a nevetését.

A számítógépem felé fordulok, és megpróbálom kiguglizni a nevét, kivéve, hogy csak a keresztnevét tudom. Rákeresek a céges névjegyzékben, ahol megtalálom a teljes nevét: Lauren Harrison. Így visszatérek a Google-höz, és folytatom a keresést.

Látom, hogy van Facebook-fiókja, de nem férhetek hozzá semmihez, mert privátra van állítva. Csupán a profilképét látom, amin a két gyerekével van együtt. Középen van, a fia az oldalánál átölelve őt, a lánya pedig az ölében. Nem látszanak a kezei, de tudható, hogy átöleli mindkettőt. A fia egyáltalán nem hasonlít rá, de a lánya a klónja. Próbálom megnézni a barátain keresztül, de nem találok semmit. Amikor a kopogás az ajtómon megriaszt, bezárom az oldalt és kikiáltok.

A partnerem, John sétál be. – Üdv – mondja, miközben az asztalom előtti székhez sétál, és ledobja magát rá. – Most láttam az új kisegítődet. – Füttyent. – Ha nem lennék házas, azt hiszem, érdemes lenne miatta megszegni a szabályokat. – John és a felesége, Dani, már tizenkét éve házas. „Főiskolai szerelmesek az idők végezetéig” a mottójuk. Dani egy nagy belvárosi marketing cégnél dolgozik. Gyakran használjuk őt, amikor a márkánkat népszerűsítjük.

Megrázom a fejem, és azt mondom:– Dani élve megnyúzna téged, és csak a két golyódat hagyná meg neked lelógva egészen a padlóig. Közvetlenül azelőtt, hogy felgyújtana. – Nagyon jól tudom, hogy ezt tenné és még többet is.

Felnevet, átveti az egyik lábát a másikon. – Nagyjából talán a hajamat is meghagyná a fejemen. Azon kívül minden eltűnne.

– Ha szerencsés vagy. Milyen volt Vegas? – Most jött vissza Vegasból. Elutazott megnézni, hogy az ottani üzleti terjeszkedés kivitelezhető lenne-e számunkra. Én még mindig bizonytalan vagyok ebben.

– Az volt, amire számítottál. Nehéz bárhol is megvetni a lábunkat. Mindenkinek „megvan a saját embere”. Danivel körbenéztünk, de én inkább arra hajlok, hogy tegyük ezt el egy későbbi időpontra. – Bólintok, mindennel egyetértek, amit mond.

Körülbelül harminc percet beszélünk a futó projektjeinkről. Négy étterme van, ami a következő három hónapban nyílik meg. Mind különböző konyhájú és hangulatú, így izgatottan várja, mi fog következni. Megbeszéljük a nightclub/étterem projektet, amit én vállaltam el. Ez inkább egy kihívás, mert működnie kell mindkét rendeltetésének.

Ezután azt mondja, hogy elmegy. Az órára ránézve látom, hogy fél hét van. Már vagy ezer éve nem mentem el az irodából ilyen korán. Úgy döntök, elmegyek az edzőterembe.

Bezárok mindent, kifelé tartok. Elsétálok Lauren asztala mellett, ahol a bogyóinak enyhe illata megmaradt. Látom, hogy a számítógépe képernyője tele van post-it cetlikkel.

Odasétálok, és nem tudom megállni, hogy el ne mozdítsak néhányat. Ez gyerekes, tudom, de nem tehetek róla. Ő ezt teszi velem.

 

 

Hatodik fejezet

 

LAUREN

Fordította: Suzy

 

Megkért, hogy maradjak sokáig – esetleg. Nagyon konkrétan fogalmaztam, mikor kitöltöttem a nyomtatványt. Felveszem a telefont, mielőtt elindulok, Kayleigh-t tárcsázom. Meglepődöm, mikor Rachel hangját hallom– Hiya, Mommasita[1]. A gondolatra, hogy ott áll a konyhában ugráló fürtökkel, elmosolyodok.

Kisétálok a kocsimhoz, miközben azt mondom neki, hogy húsz perc múlva otthon leszek. Behajtok a felhajtómra, leparkolom a kocsit, és a kormányon pihentetem a kezeim, néhány lélegzettel kitisztítom magamból a nap stresszét és elengedem. Azt hiszem, egész nap ez az első alkalom, hogy normálisan lélegzem.

Nincs sok időm magamra, mielőtt meghallom, hogy Gabe kiszalad a házból. – Anya, gyorsan be kell jönnöd. – A hangszíne visszaránt a valóságba.

Kikapcsolom a biztonsági övet, készen arra, hogy fussak. – Mi a baj? – Ránézek.

– Kay néni vacsorát csinál. – Idegesen néz rám, nagy, barna szemei nagyok a rémülettől.

– Ó, a fene – mondom, és gyorsan bemegyek a házba. Amikor legutóbb vacsorát próbált csinálni, ragacsos földimogyorós karfiolos szárnyakat ettünk. Semmi jó nem volt abban a főzetben. Basszus, alig volt ehető. Nem akarok beszélni a számban maradt utóízről sem.

Besietek az ajtón, épp mikor a füstérzékelő megszólal. – Ó, édes Krisztus, Kay, mi a fenét csinálsz?– Kiveszek egy seprűt a szekrényből, és a füstérzékelő alá állok a seprűt használva, hogy ellegyezzem a füstöt.  – Jézus, Jézus, Jézus – kántálom, ahogy épp időben nézek körbe a konyhában, hogy lássam Kaleigh-t, amint egy tepsi elszenesedett, füstölő karfiolt vesz ki a sütőből.

– Ó, Istenem, ó, Istenem, ó, Istenem! Annyira sajnálom! Kimentünk egy kicsit gyerekjógázni, és teljesen elfelejtettem– magyarázza, míg a tepsivel a mosogatóhoz sétál, megnyitja a vizet és eláztatja a füstölgő maradványait annak, ami egyszer karfiol volt. A szisszenés, ahogy a víz eléri a forró fémtepsit, megtölti a helyiséget égett, büdös, gőzölgő füsttel egyetemben, amely képes ismét beindítani a most csendes füstérzékelőt. Az egyetlen dolgot teszem, amit tényleg tehetek, folytatom a legyezést.

– Ó, Kay néni, mit fogunk most enni? – kérdezi Rachel. Ő lett volna az egyetlen köztünk, aki képes lett volna megkóstolni Kaleigh egyik alkotását.

Kaleigh összecsapja a kezeit. – Ó! Van egy kis tofum, felszeletelhetjük és… – Mielőtt még egyáltalán befejezhetné a mondatot, Gabe-bel együtt határozottan, mégis pánikszerűen felkiáltunk – Ne!

Körbenézek a konyhámban lévő rendetlenségen, és gondolatban elkezdek tízig számolni. – Oké, megyek, átöltözöm. Gabe, kezdd el a házidat. Rachel, kezdd el tanulni a helyesírást. Te – a húgomra mutatok – takaríts fel. Keresek majd valamit, amit összedobhatok egy tésztára.

Felhördül. – Itt nincs gluténmentes tésztám.

Ránézek. – Oké, akkor haza fogsz menni. Értem. – A konyhára mutatok. – Takarítsd ezt össze, mielőtt elmész.

Felmegyek az emeletre, és leveszem a munkaruhámat, felveszek egy jóganadrágot és egy pulóvert. Most anyamódban vagyok. Visszamegyek a földszintre, és látom, hogy Gabe az asztalnál ülve írja a házi feladatát, miközben Rachel a nappaliban írja a szavait, és Kaleigh dolgokat pakol be a mosogatógépbe. – Ó, jó hírek – közli velem. – Találtam rizst, szóval majd bedobom, bármilyen szószt is csinálsz rá. Nyam-Í.

Megrázom a fejem, ránevetek, miközben elkezdem előkészíteni a zöldségeket a pasta primaverámhoz. Miután mindent megpároltam és hozzáadtam a tésztát, feldobom egy kis olívaolajjal és parmezánnal. – Kay, teríts meg – szólok neki.

Átnéz a vállam fölött, és panaszkodik. – Ezt nem ehetem meg. Sajtot tettél bele.

– Semmi baj – suttogom neki. – Nem foglak feljelenteni a vegán rendőrségnél. Úgy teszünk, mintha meg sem történt volna. – Tányérokra szedek némi tésztát a kölyköknek.

Hallom kinyílni a hűtőt, amit egy visítás követ mögöttem. – Találat – visítja, kiveszi az egyik fagyasztott ételét a fagyasztóból. – Nézd! Tofu ravioli! Megmenekültem! – A mikróhoz vezető útján kis táncot lejt, a levegőbe emeli a karjait, és a fenekét rázza, ahogy bedobja. – Ó, je, ó, je, ó, je! – Folytatja a táncot, míg nem sípol a mikró.

Kiveszi, lehúzza róla a műanyagfólia borítást és meglengeti az orrom alatt. – Olyan jó illata van, ugye?

Felvonom a szemöldököm, és igent bólintok, de totálisan hazudok. Az étkezés alatt a gyerekek a napjukról mesélnek. Rachel elmondja, hogy valaki hányt az osztályban, mert másvalaki fingott. Ezt nyilvánvalóan fergetegesnek találja, mert a hasát fogja nevettében, ahogy újra elmeséli a történetet.

Mire eljön a nyolc óra, lefürdettem a gyerekeket és ágyba dugtam őket. Kész vagyok kidőlni, demeggyújtott gyertyákra és egy pohár élénk, tökéletesen behűtött fehér borra érek le a lépcsőn. – Aú, ha nem lennél a húgom – és a csajok érdekelnének –, a nőmmé tennélek. – Elalélok, megfogom a poharamat, és magam alá húzott lábakkal a kanapéra kuporodom.

– Szóval, mesélsz nekem erről a te főnöködről? – kéri, miközben a borát kortyolgatja.

– Ó, hol is kezdjem? – Lehunyom a szemem, és próbálom nem elképzelni, ahogy bámul engem. Még erősebben próbálom nem elképzelni, ahogy fölém tornyosul. Határozottan nagyon, nagyon erősen próbálom nem elképzelni, hogy leveszi a ruháit, miközben fölém tornyosul és bámul.

– Jóképű? – kérdezi.

Bólintok, és egy hosszú, kielégítő korttyal megiszom a boromat. Felemelem az üveget, pukkantva kihúzom a dugót, és öntök magamnak egy újabb pohárral. – Túlságosan jóképű.

– Fitt vagy izmoskolosszus? – kérdezi, és már tudom, mit csinál. Kis kérdések most, nagy beszélgetés később.

– Fitt – válaszolom, és megállok, hogy belekortyoljak a pohárba, ami már félig kiürült. – Nagyon fitt.– Azt hiszem, a bor nagyon hamar kiütött, mert körbenézek, mielőtt azt suttogom. – Azt hiszem, kockái vannak. – Aztán megiszom a maradék boromat.

– Hajszín? Szemszín? – Ismét teleönti a poharamat.

– Barna és mogyorózöld aranyszínű pöttyökkel. – Iszom még egy kicsit.

– Arcszőrzet? Kipattognál a szakállától vagy nem?

Felnézek, és szerintem kicsit elpirulok. – Az a napszaktól függ. Ma reggel frissen borotvált volt, de három órára már jó kis borostája volt. – Hátravetem a fejem a kanapé támlájára, és lehunyom a szemem. Azonnal látom a szemeit, ahogy rám vigyorgott, ahogy a férjemről kérdezett nem nyelve, mielőtt válaszoltam. Aztán a szemei hirtelen felcsillantak a huncutságtól.

– Tetszik neked?

Kipattannak a szemeim, ahogy felé fordulok. – Nem! Nem, nekem nem. Szemernyiresem. Egyáltalán nem tetszik nekem.

Kuncog, és iszik egy újabb kortyot. – Nekiment a rohadt kocsimnak, Kay, és aztán a faszkalap megkérdezte, részeg vagyok-e– védem meg az ügyemet. – Részeg kurvára reggel nyolckor.

– Beférkőzött a bőröd alá! Nem volt senki, aki ilyen messzire ment volna veled. Nos, ott volt Pacey a Dawson és a haverokból…

– Hé! – mutatok rá. – Joey egész nyáron vele vitorlázott! Csak mert Dawson ott van és sír, azt gondolta Pacey-vel kéne lennie. Mindig ő volt a választása. – Töltök magamnak még egy pohárral, kissé kilöttyintem közben.

– Gondolod, hogy szőrtelenített? – kérdezi, ahogy leteszi a poharát asztalra, miközben én megiszok még eggyel.

– Fogalmam sincs, de azt hiszem, valószínűleg szőrtelenített. Úgy értem, ki nem szőrteleníttet manapság? – Felé nézek, és eltűnődöm.

– Van, aki szeret szabadon lenni és természetesen hagyni a dolgokat; nincs abban semmi rossz. Ne ítélkezz. Nos,hacsak nem kell leszopnod a farkát, akkor mindenképpen állj a sarkadra. Nem kell belefulladnod a hosszú fanszőrzetbe.Sőt, ha úgy gondolja, hogy nem így van, akkor fuss. Fuss gyorsan, mintha bombát lengetne előtted.

Bólintok. Valószínűleg jegyzetelnem kellene. Úgy érzem, jegyzetelnem kellene, hogy emlékezzek ezekre.

– Cipők?

– Szépek. Feketék.– Ránézek, kitágulnak a szemeim. – És tiszták. Nagyon szépek. – Utálom, mikor a pasiknak koszos a cipőjük; mintha koszos lenne a lábuk. Fúj.

– Fogak? Egyenesek? Görbék? Fehérek? Foltosak? Rossz lehelet?

Oldalra billentem a fejem, és felidézem, mosolygott-e ma. Láttam vigyorogni, láttam hunyorogni, láttam, hogy tikkel az izom az állában, de nem biztos, hogy láttam a fogait. – Nem tudom.

– Nagy kezek?

– Ó, igen, nagyon nagyok. – Szélesre nyitom a kezeimet, hogy lássa, mekkora, de kissé megrázom. – Ilyen nagy. – Nagy köröket leírva mozgatom a kezeimet.

– Gondolod, hogy nagy a farka? – Abbahagyom a mozgást.

– Annak kell lennie. Nem lehetsz olyan jóképű és lehet kicsi péniszed. Valójában, talán ezért ilyen seggfej! Kicsi a pénisze. Kispénisz szindrómája van. – Ránézek, várom a hozzászólását. – Úgy értem, mi másért lenne ilyen rohadt dögös és egy seggfej, hacsak..– kuncogok – hacsak nem olyan nagy, hogy fáj, amikor sétál. – A számra teszem a kezem, és hangosan röhögök. – Nem fekhetek le vele. Ő a főnököm, és emellett még csak nem is kedvel.

Felkelek a kanapéról, megfogom az üveget, és a padlóra öntöm, ami maradt benne. – Kell egy kutya, szóval, ha kiöntök valamit, fel tudja nyalni. – RánázekKaleigh-re,ő pedig csendben nevet. – Szerinted szerezhetek egy kutyát, és betaníthatom, hogy megharapja a főnökömet?

– Igen, azt hiszem, csak egy képet és egy pulóvert kell vinned magaddal a kiképző iskolába, így használhatják azt az illatot. Megtanítják a kutyádat, hogy támadja meg a főnöködet, amint a közelébe kerül.

A szám O betűt formál. – Óóóó, ennek utána kell néznünk – mondom. És ez az utolsó dolog, amit mond nekem.

A következő, amit tudok, hogy az ágyamban fekszem vele a másik oldalon. – Szerinted azért nem kedvel, mert öreg vagyok? Vagy csúnya? Vagy azért, mert kövér vagyok?

Előrehajol, és megsimogatja az arcom. – Nem vagy öreg. A csúnya ellentéte vagy, és határozottan nem vagy kövér. Úgy tesz, mintha nem kedvelne, mert valószínűleg nagyon is kedvel. Emlékszel Rickyre harmadikból, aki egy békával kergetett, mert szerelmes volt beléd? Ez csak a felnőtt változat.

– Esélytelen, hogy ráhajtana egy olyanra, mint én. Bár azt mondta, feszes a seggem. Ez azt jelenti, hogy megnézte, ugye?

A fülem mögé tűri egy tincsemet. – Határozottan megnézett téged.

Becsukom a szememet. A szoba forog, ahogy visszajátszom a napot a fejemben. Kaleigh hangjára merülök álomba, aki a vegán marhahúslevesről beszél, amit megpróbál majd elkészíteni, persze marhahús nélkül.

A hangja elaltat, miközben én visszatérek a nappalba, az asztalomnál ülök, tudva, hogy a főnököm néz, érezve, hogy figyel engem.

---

[1]Szia, anyuci