11.-12. Fejezet

 

 

 

Tizenegyedik fejezet

 

LAUREN

Fordította: Echo

 

Basszus, basszuskulcs, bassza meg! Ezúttal elbasztam, és túl messzire mentem. Visszamegyek a tisztítóhoz, ahol ma reggel felvettem a nadrágját, hogy kitisztítsam.

Láttam, ahogy mozog a megbeszélés alatt a székében, és addig röhögtem magamban, amíg nem láttam, ahogy az arca kissé megváltozott közvetlenül azelőtt, hogy felállt, és nem is jött vissza.

Még mindig Danivel beszéltem arról, hogyan helyezzünk el az asztalokat, amikor üzenetet kapott Johntól, hogy kórházba viszik Austint.

A szívem a mellkasomban dobogott, amikor meghallottam, hogy kórházba megy. Azon tanakodtam, hogy utána menjek-e, vagy bújjak el, reménykedve és imádkozva, hogy ne derítse ki, hogy én voltam az és az egyik csínytevésem. Ártalmatlan viccnek kellett volna lennie, mint a pornóvírus a számítógépemen. Soha, de soha nem állt szándékomban bántani őt.

Az a hír járta az irodában, hogy valamire allergiás reakciója volt, mire elmentem a munkából.

Gyakorlatilag a kocsimhoz rohantam, és felhívtam Kaleigh-t abban a percben, amint bent voltam, és az ajtó becsukódott.

– Azt hiszem, majdnem megöltem a főnökömet! – kiabálok a telefonba, miközben a ruhatisztítóhoz sietek.

– Hogy érted, hogy majdnem? Ő tudja? Kesztyűt viseltél? – kérdésekkel soroz meg, és dörömbölést hallok a háttérben.

– Kaleigh, kérlek, csak most az egyszer, megpróbálsz kibaszottul normális lenni? – kérdezem, és ingerülten ütögetem a kormányt, miközben kezdek kiakadni.

– Rendben. Mi történt pontosan?

– Kibaszott viszketőport tettem a nadrágjába. És azt hiszem, a farka vagy a feneke, vagy kibaszottul nem tudom, talán a golyói, allergiásak voltak rá, és be kellett mennie a kibaszott kórházba! – Éles kiáltással fejezem be.

– Mit tettél bele?

– Viszketőport vettem ki Gabetréfás dobozából! Csak egy hülye viccnek kellett volna lennie. Visszavágás a pornórobbantásért, amit a számítógépre küldött– mondom, miközben a szemem könnybe lábad.

– Úgy érted, miután hashajtót tettél a kólájába?

– Kaleigh, ne most, az Isten szerelmére! Mindig mellettem állsz. A vér erősebb, mint a seggfej főnök – emlékeztetem őt. – Megbántam a tettem abban a pillanatban, amikor belém futott, és majdnem elestem, de inkább elkapott. Ó, Istenem! Gondolod, hogy tudni fogja, hogy én voltam az?

– Nem tudom. Más is utálja őt az irodában? – kérdezi tőlem.

– Fogalmam sincs, hogy utálja-e őt valaki. Ez nem olyan dolog, amit felhozhatok, tudod? Úgy értem, én vagyok a személyi asszisztense; nem járhatok körbe, és kérdezhetem az embereket: – Hé, hogy vagy? Austin nem seggfej? Istenem! – Odahúzok a tisztítóhoz. – Majd visszahívlak. A tisztítónál vagyok. Elhozom a ruháit, hogy kitisztítsák.

Leteszem, bár még mindig beszél. Berohanok a tisztítóba, a karom tele a ruhájával.

– Helló! Ezeket mind újra kell tisztítani, kétszer kérem. – A pultra teszem a ruhákat.

– Hölgyem, ma reggel vette át ezeket – mondja a nő, miközben felveszi a tiszta ruhákat, amelyek még mindig a műanyag borításban vannak.

– Igen, azt hiszem, valami rájuk ömlött, és azt akarja, hogy újra kitisztítsák– mondom mosolyogva. – Kétszer.

– Kétszer? – kérdezi zavartan.

– Igen, minden esetre. Azt akarja, hogy kétszer menjenek át a tisztítási folyamaton – ismétlem neki, mire felírja a külön kérésemet a kártyára. Megfordulok és kirohanok onnan. Visszamászok a kocsimba, az utasülésre dobom a táskámat, és elindulok haza.

Az üres viszketőporos üveg az első padlódeszkára gurul, miközben fékezek egy stoptáblánál, és ugyanakkor csörög a telefonom is. Látom, hogy Kaleigh hív.

– Jól vagy? – suttogja.

– Nem. Nem vagyok rendben. A főnökömet allergiás reakcióval és duzzadt golyókkal a sürgősségi osztályra juttattam, mert megpróbáltam visszavágni neki. – Érzem, ahogy a zokogás felkúszik a torkomon.

– Minden bizonyítéktól megszabadultál? – kérdezi tőlem.

– Még mindig itt van az üres üveg a kocsiban. – Lenézek rá, és szinte olyan, mintha csúfolódna.

– Azonnal dobd ki a kocsiból – utasít. – Nyisd ki az ablakot, és dobd olyan messzire, ameddig csak tudod.

Felkapom az üveget, és a kezemben tartom. – Töröljem le? – Körbenézek egy rongy után kutatva.

– Lauren, őszintén azt hiszed, hogy felhívja a CSI[1]-t, hogy jöjjenek és keressék meg az üveget? Csak dobd ki azt a kurva izét az ablakon, és gyere haza.

Dudálást hallok, épp amikor ki akarom dobni az üveget az ablakon, amitől ledöbbenek. – Bassza meg! – mondom, miközben az üveg az ölembe esik.

– Úton vagyok– mondom, miközben továbbhajtok, és amikor egyedül vagyok az utcán, vezetés közben kidobom azt az üveget, olyan messzire, amennyire csak tudom.

Üzenetet küldök Austinnak, miután leparkolom az autómat a felhajtón.

 

Remélem, jól vagy?

 

Várok pár másodpercet, de semmi nem érkezik. Így, besétálok a házba, ahol öleléssel és puszival fogadnak.

A telefonom sípol az Austintól érkezett üzenet miatt, amikor végre ágyba zuhanok.

 

Holnap nem megyek be, úgyhogy szabadnapot vehetsz ki.

 

Ó, jól vagy? Azt hallottam, hogy allergiás reakciód volt.

 

Úgy is mondhatjuk.

 

Nos, egész hétvégén itt leszek, ha szükséged lenne valamire. A szüleimet és pár barátjukat látom vendégül vasárnap délelőtt a jubileumi villásreggelire, de ha bármire szükséged van, csak szólj.

 

Persze.

 

Ez nagyon furcsa. Általában szarkasztikus és egy seggfej, de most már teljesen szelíd és egyáltalán nem elegáns.

A következő pár nap nagyjából hasonló a megszokotthoz. Szombat este, miután lefektettem a gyerekeket, elkezdem elkészíteni az ételeket és mindent a holnapi villásreggelihez.

Anyu kiszállítója bejön, mivel én rendezem a jubileumi villásreggelijüket. Azt tervezzük, hogy kint rendezkedünk be egy gyönyörű szabadtéri ünnepléshez,a húsz legközelebbi barátjukkal.

Csörög a telefonom, jelezve, hogy anyám hív.

– Szia anya!

– Honnan tudtad, hogy én vagyok az? – kérdezi, teljesen összezavarodva.

– Anya, a telefonnak hívóazonosítója van. – Anyukám nem valami technológiabarát ember. Legutóbb, amikor megpróbáltFaceTime-ozni a gyerekekkel, a képernyője a másik irányba nézett, és csak az ujját láttuk a kamerán keresztül.

– Készen állsz a holnapra, drágám? Nem igazán kellett ezt tenned, de nagyon izgatottak vagyunk emiatt. – Hangja megemelkedik az izgatottságtól.

– Nagy örömömre szolgál, anya! Tudod, hogy bármit megtennék értetek. – És megtenném. Anya és apa harminckilenc éve házasok.

Akkor találkoztak, amikor apa meglátogatta egyik barátját az egyetemről. Csak egy pillantás kellett hozzá, és apa horogra akadt. Abban a percben, amikor befejezte a gyakornokságát, eljött, és megkérte anyát, megígérte, hogy szeretni, tisztelni és ölelni fogja őt, és ezt az ígéretét be is tartotta.

Anya itthon maradt velünk, lányokkal, míg apa gyarapította a praxisát. Most nyugdíjas, és a praxisa Josh kezében van.

– Tudod, Josh is jön, és újra szingli– emlékeztet anya, megszakítva a gondolataimat.

– Anya, kérlek, ne! Egy randira mentünk el, és ez csak azért volt, mert bűntudatom volt.

Anyám nagyot sóhajt. – Ó, kérlek, ő tökéletes számodra! Egyedülálló és orvos is.

– Anya, alacsonyabb nálam majdnem 30 centivel, és kopaszodik. – mondom neki.

– Az a lényeg, ami belül van, Lauren, nem az, ami kívül.

– Anya, harminc éves! – kiabálok.

– Tehát korán megöregedett, nincs ezzel semmi baj. Ő egy nagyon jó parti– mondja. – Ó, édesem, mennem kell! Robinsonék most értek ide. Vasárnap látjuk egymást!– Majd hozzáteszi. – Ó, és mondd meg Kaleigh-nek, hogy a melltartó kötelező! – Felnevetek, és leteszem a telefont, éppen akkor, amikor Kaleigh belép.

– Anya volt az– mutatok a telefonra. – Azt mondta, hogy ezúttal a melltartó kötelező.

A kezével integet, mintha nem figyelne oda. – Ó, kérlek, csak egyszer volt. Honnan kellett volna tudnom, hogy látjátok a mellbimbómat azon a rózsaszín nyári ruhán keresztül? – mondja, miközben felkapja a mandulatejet, és egyenesen a kartonból iszik.

A telefon újra csörög, pont akkor, amikor leszidni készülök, hogy használjon egy poharat. Ezúttal látom, hogy Austin az.

– Helló? – mondom próbaképpen, mivel soha nem hívott.

– Hétfőn reggel nyolckor találkozom Danivel, hogy véglegesítsük a dolgokat, mivel tegnap el kellett mennem.

– Rendben, bemehetek egy kicsit korábban, és újra elrendezhetem a dolgokat– erősítem meg, és Kaleigh-re nézek, aki engem figyel, és nyelvével az arcába bökdösve a szopást imitálja.

– Szükségem van a kitisztított ruháimra. Még mindig az autódban vannak? – kérdezi, mire felkapom a fejem, és hadonászok a karjaimmal, hogy a nővérem ne terelje el a figyelmemet.

– Ööö, igen, még mindig nálam vannak. Mit szólnál, ha elhoznám neked hétfő reggel, jó? – Kiborulok, és a konyha padlóján járkálok, míg a testvérem úgy tesz, mintha a pultot dugná. Elnémítom a telefont, és ránézek. – Komoly lennél? A vegytisztítást akarja. – Feloldom a némítást, míg ő morog, hogy rendben van.

– Ha ez minden, mennem kell. El kell intéznem a vasárnapi villásreggelimhez szükséges dolgokat.

– Igen, ez minden – mondja, és leteszi.

– Istenem! – A pénztárcámhoz rohanok, és keresem, hogy hova tettem a vegytisztítási számlát. Felhívom a felső számot, amint megtalálom. Egy csengetés után felveszik.

– Öblítés és tisztítás, miben segíthetek? – mondja a hölgy, mielőtt kiakadok.

– Üdv, pár napja voltam ott. Nem tudom, emlékszik-e rám. Kétszeri tisztításra volt szükségem. – ülök a lépcsőn. – A szám 076453.

– Ó, aki visszahozta a még becsomagolt ruhákat. Igen, asszonyom, felgyorsítottam, és körülbelül egy órán belül készen kell lenniük.

Az órámra nézek, és látom, hogy már majdnem négy. – Oké, köszönöm. Holnap nyitva vannak? – kérdezem tőle, mert tudom, hogy nem fogok tudni oda- és visszaérni, mielőtt el kell vinnem Gabe-et a focimeccsére.

– Szombaton négyig vagyunk nyitva, vasárnap délig – mondja, és leteszi a telefont, miután elköszöntünk.

– Bassza meg! Még egy dolgot hozzá kell adnom a holnapi tennivalóink egyre bővülő listájához. Kérlek, rúgj seggbe, ha legközelebb felajánlom a villásreggeli megrendezését– mondom Kaleigh-nek. A nap elrepül a feladatok és előkészületek özönében, és mielőtt észrevenném, vasárnap reggel van.

Nyolcra állítottam az ébresztőt, hiszen fél kilenckor érkeznek a vendéglátósok.

Éppen időben megyek lefelé, hogy lássam, ahogy Kaleigh besétál az ajtón, még mindig a tegnap esti ruhában.

– Ó, a szégyenséta. Szép. Nagyon szép. – mondom, miközben kortyolgatom a kávémat, ő pedig leül a pulthoz.

– Mi a szégyenséta? – kérdezi Rachel, én pedig Kaleigh-re nézek.

– Ez az, amikor még a tegnap esti ruhákat viseled– mondja neki Kaleigh, majd odasúgja nekem. – Miután a dögös srác padlóján voltak, akinek a farkán lovagoltál egész éjjel. – Aztán az öklét mozgatja, pumpálva.

Megütöm a karját, és a karomba veszem Rachelt. – Ma felveheted ezt a szép ruhát. Izgatott vagy? – kérdezem tőle.

– Olyan izgatott! Elmegyünk rendbe tenni a hajunkat? – Kaleigh-t utánozva felemeli a kezét.

Megszólal a csengő, és beengedem a kiszállítót, amíg felmegyünk felöltözni, hogy hagyhassuk őket a dolgukat végezni, amíg cicomázkodunk.

Még Gabe is átjön a szórakozás kedvéért. Nos, számára nem szórakoztató, de úgy tesz, mintha.

Hazaérvén mindannyian felrohanunk az emeletre, hogy átöltözzünk, és csak húsz percünk maradt.

Besietek a szobámba, és előveszem a fehér rakott szoknyámat, amely térdig érő, szűk. Egy szűk, barna spagetti pántostrikóval párosítom, amely a mellemhez simul, és a barna pántos telitalpúmmal.

– Hm, Lauren? Szerintem ezt látnod kell – hallom Kaleigh hangját, miközben megszólal az ajtócsengő. Beparfümözöm magam, és lerohanok a földszintre, ahová a szüleim épp most léptek be, és egyszerre érkezett meg az összes barátjuk is.

– Boldog évfordulót, anya és apa! – öleléssel köszöntöm őket.

– Köszönöm, kedvesem! – mondja anya, és visszaölel.

– Kérem, mindenki jöjjön be. A hátsó udvart rendeztük be a villásreggelihez – mutatom az utat a hátsó udvarra. Kaleigh, aki átöltözött, és most egy csinos, rózsaszín nyári ruhát visel – hozzáteszem, melltartóval –, odasiet hozzám.

– Azt hiszem, látnod kell a kinti dolgot, mielőtt mindenki más fogja. – mondja összeszorított fogakkal, ami engem összezavar.

– Miről beszélsz? – kérdezem, majd újra megszólal a csengő. Megyek, hogy kinyissam még Kaleigh előtt. Kinyitom az ajtót, hogy egy srác fogadjon, aki egy hatalmas csoki csokrot tart a kezében.

Döbbenten kapkodom a levegőt, amikor látom, hogy az összes csokoládé péniszből van, és az őket tartó vödröt hatalmas rózsaszín masni díszíti. – Csomag Lauren számára– jelenti be, és a kezében lévő lapra néz.

– Én… – dadogok, miközben a kezembe nyomja a vödröt. – Nem én rendeltem ezeket. – Lenézek, és látom, hogy van fehér csokis és tejcsokis is, mind fehér pálcikán. Megrázom a fejem, kiszárad a torkom. Odamegy a felhajtón parkoló teherautójához, és két vödörrel jön vissza. – Nem akarom ezt– mondom neki, de ő csak egy kézbesítő fiú, ezért csak mosolyog és elmegy.

– Ó, istenem! – mondja Kaleigh mellettem. – Ne akadj ki! – rám néz.

– Miért akadnék ki? – kérdezem rögtön, amikor anyám kintről kiabál.

Elmegyek a szállítók mellett, akik még készülődnek. A szemem végigméri a jelenetet, amikor besétálok a hátsó udvarba, és tátva marad a szám a látottak miatt.

Nézem a fehér asztalokat, amelyeket rendeltem, és mind az általam kért türkiz asztalterítőkkel vannak felállítva. A fehér virágokat tartó kis üvegvázákat, ahogyan az asztalok közepén vannak, ahogy rendeltem. Kivéve, hogy vannak luficsokrok is – csupa fehér és türkiz, mindegyikre pénisz van nyomtatva.

Nos, mintha ez nem lenne elég rossz, van még hozzávetőleg ötven darab 2 méter magas rózsaszín, pénisz alakú hélium léggömb is. A pénisz fején mosoly van, a szár körül pedig kék masni látható. Mind az udvaron lebegnek.

– Ó, Istenem, Istenem! – sikítok, szétnézek, és látom, hogy az összes pohárban péniszszívószál van. A sarokban lévő asztal, amelyet a tortának állítottam fel, most tele van minitortákkal, amelyeken kis péniszes díszek vannak.

– Kedvesem, mi ez? – kérdezi anyám, erőltetett mosollyal az arcán. Apám kezében egy pohár scotch, amit, ne felejtsd el, egy péniszszívószálon keresztül kortyolgat.

– Nem én rendeltem ezt. Hibát követtek el. – Körülnézek, hogy mindenki halljon.

Az egyik felszolgáló a csokis pénisszel sétál be. Persze anyám megragad egyet, mielőtt rájönne, hogy mi is az.

– Nagyi, miért eszel csoki fütyit? – kérdezi Rachel. – Nézd, mama! Ez olyan, mint Gabefütyije! – megragad egy léggömböt, és elrohan vele.

Ránézek a vendégekre, akik mind röhögnek ebben a pillanatban. – Meglepetés! – kiáltja Kaleigh. – Meg vagytok hívva egy csemegére!

Anya legjobb barátnője, Sarah odajön hozzám. – Imádom, nagyon felszabadító. És szórakoztató. – Kuncog, miközben kortyol egyet az italából a saját péniszszívószálán keresztül.

Teljesen meg vagyok alázva, és körülbelül két másodpercre vagyok attól, hogy zokogjak a hátsó udvarom közepén. Az „It’sMyParty And I CanCryIf I WantTo” című dal ismétlődően szól a fejemben. Könnyek szöknek a szemembe.

Hamarosan nagy összeomlás vár rám, és még az ételt sem szolgáltuk fel. Kopogtatást hallok az oldalsó kapun, Austin és barátja, Noahbesétálnak, vagy mondjam úgy, hogy bandukolnak.

Austin úgy néz ki, mint maga a két lábon járó bűn. Kék farmerben van, és az ujjánál feltűrt vászon ingben. Az ezüst Rolex a csuklóján, és az arany pilótaszemüvege az arcán. Két napos borostája élt ad neki. – Ó, bocsánat! Nem akarom tönkretenni a bulidat– mondja egy megawattos mosollyal az arcán.

Noah-ra nézek, aki kigúvadó szemekkel néz körbe az összes péniszen. Megfordul, Austinra néz, és befogja a száját a kezével. Ebben a pillanatban tudom, hogy kijátszottak.

– Te! – Austinra mutatok.

Odajön hozzám, mosolyát anyára fordítja. – Ön biztosan Lauren nővére – mondja, és kezet csókol neki. Mosolyog, fejét hátravetve nevet.

– Ó, te buta fiú! Deidra vagyok, Lauren anyja. Szólíthatsz Dedenek. – invitálja be, miközben rámosolyog.

– Semminek sem hívhatod, mert elmész. Most. És – fordulok hozzá– honnan tudod, hogy hol lakom?

– Lauren, ne legyél durva a vendégekkel– korhol anyám, miközben apám odajön és bemutatkozik. – Helló, fiam, Frank vagyok, Lauren apja.

– Nem– mondom a fejemet rázva. – Ő nem egy vendég. Ő a volt főnököm– nézek rá. – Felmondok. Kész. Befejeztem. Finito. Leléptem. – csattanok fel csípőre tett kézzel.

– Ki az a másik? – kérdezi Kaleigh felemelve az állát Noah irányába.

– Ő Noah– válaszolom. – Gabe, be tudsz menni, és idehozni a kocsim kulcsait? Mr. Mackenzie a kitisztított ruháiért jött– mondom Gabe-nek, aki beszalad a kulcsaimért.

– Anya, kaphatok egy fütyi csokit? – Rachel megrángatja a szoknyámat, miközben felteszi a kérdést.

– Nem, nem kaphatszfütyi csokit. Egy perc múlva eszünk. – Megfordulok és beviharzok, a konyha melletti fürdőszobába megyek, ahol megpróbálom becsapni az ajtót, de egy barna cipő megakadályozza, hogy becsukódjon.

– Komolyan, mit akarsz? – ránézek. A szemüveget a feje tetejére tolja. Kipislogom a könnyeket, amik a szememben gyülekeztek, és elnézek, hogy ne lássa. – Nem vettél már elégtételt? – Felemelem a kezemet. – Pénisz bombát dobtál a szüleim évfordulós partijára!

Nekidől a zárt ajtónak, karjait összefonja a mellkasán. Illata betölti a szobát, ami hirtelen kicsinek tűnik.

– A golyóimat kibaszott grapefruit méretűre dagasztottad. Azt hittem, hogy fel fognak robbanni– vág vissza.

– Én nem csináltam semmi ilyesmit.– A cipőmre nézek, majd fel. – De ez, ez... Túl messzire mentél.

– Mi lenne, ha fegyverszünetet kötnénk? – kérdezi Austin. – Azt hiszem, mást már nem bírnék elviselni. Majdnem meghaltam, és a heréim majdnem felrobbantak.

– Rendben – értek egyet kinyújtva a kezem, hogy megrázzam az övét. Megfogja, és abban a percben, hogy megérint, elakad a lélegzetem, és megpróbálom elhúzni a kezem, de erősen tartja.

– Fegyverszünet – ígéri, hüvelykujjával a kezemet simogatva. Lenézek, ahol a kezünk találkozik. A szoba egyre kisebb és kisebb.

Hangos kopogás hallatszik, amint elkezdek felé dőlni. – Hé, nem akarlak félbeszakítani, de itt van Jake.

---

[1] Helyszínelők

 

 

Tizenkettedik fejezet

 

AUSTIN

Fordította: Echo

 

Abban a pillanatban, amikor elmondta, hogy villásreggelit tart a házában, elindítottam egy tervet. Ez azután történt, hogy felhívtam a tisztítót, és megkérdeztem, hogy cseréltek-e mosószert.

Azt mondták, hogy a ruháimat azzal a különös kéréssel hozták vissza, hogy tisztítsák ki újra – kétszer. Az a kis szarházi.

Körülbelül harminc órába telt, amíg a duzzanat csökkent a golyóimban. Harminc órán át imádkoztam minden istenhez, akiről csak hallottam, hogy visszatérjenek a normális méretre. Egyszerűen nem akartam többé nagy golyókat.

Így,végül,amikor megnyugodtam, mozgásba hoztam a tervemet. Megtaláltam a címét a cégjegyzékben, amihez csak a HR és a felső vezetés férhet hozzá.

Onnantólelkezdtem olyan helyi vállalkozásokat keresni, akik pénisz formájú parti kellékeket árulnak. Felhívtam az általam általában használt rendezvényszervezőt, és aki profi volt. Nagyon meglepett, hogy még a szeme sem rezzent a különös kéréseim miatt.

– Nem furcsa ez a kérés?

– Austin, meglepne, hogy mi mindent kellett beszereznem. Péniszek? Kérlek. Olyan ez, mint manapság hercegnőket keresni.

Miután elmondtam neki, hogy mit szeretnék, mindent úgy intézett, hogy még dél előtt kiszállítsák. Felhívtam Noah-t, és megkérdeztem, hogy akar-e velem villásreggelizni, de nem mondtam neki többet, hátha megpróbálna lebeszélni róla.

Akkor világosítottamfel Noah-t, amikor megjelenünk Lauren háza előtt.

– Hol a faszban vagyunk? Azt hittem, azt mondtad, hogy villásreggelizni megyünk. – Megnézi az összes fehér kerítéssel bekerített házat.

– Igen, először egy bokszkiállás. Fel kell vennem a kitisztított ruhákat Laurentől– mondom neki, miközben kiszállok a kocsiból.

Amint megkerülöm a házát, megkérdezi. – Miért vagyunk a házában?

– Villásreggelit tart.– Megvonom a vállamat. – Lehet, hogy küldtem neki pár péniszdíszt– mondom, mielőtt a kapu oldalához sétálok.

Az első dolog, amit meglátok, az az összes léggömb. Basszus, a rendezvényszervező nem viccelt, amikor azt mondta, bármit beszerez.

– A fenébe is, le fogja vágni a farkadat egy fogselyemmel– hallom Noah-t, mielőtt bekopognék, és kimennék a hátsó udvarba.

Közben megállok, amikor látom, hogy nem csak a szüleiről van szó, hanem vagy tizenöten vannak még szétszóródva az udvaron. Noah persze belém ütközik, a szája tátva marad, majd becsukódik a döbbenettől.

– A fenébe! – suttogja. – Haver, azt hiszem, sírni fog– mondja, és a tekintetem egyenesen Laurenre szegeződik.

Azt feltételeztem a terv elindításakor, hogy valószínűleg ellenőrzi a dekorációkat, mielőtt a vendégei látnák őket. Azt hittem, hogy a délelőttjét azzal fogja tölteni, hogy elrejtse és/vagy megszabaduljon tőlük, mielőtt megérkeznének, majd a partit azzal tölti, hogy hátrafelé néz a vállán keresztül, félve egy újabb kiszállítástól.

Odamegyek hozzá és a nőkhöz, akik nyilvánvalóan a nővére és az anyja. Az anyja, aki éppen akkor harap egy csokoládé péniszbe. Bemutatnak Lauren édesanyjának és apjának, és minden vonzerőmetelőveszem. Nem tudom pontosan, hogy miért is. Általában menekülök a szülők elől.

Tudom, hogy másodpercekre van attól, hogy összeomoljon, mert hirtelen hátat fordít a lányának és az anyjának, és a ház felé siet.

– Elnézést– mondom a szüleinek, és bemegyek őt követve a házába. Bemegy a fürdőszobába, becsapja maga mögött az ajtót, de még előtte be tudom ékelni a cipőmet, hogy megakadályozzam az ajtó becsukódását.

– Komolyan, mit akarsz? – Egyenesen rám néz. A fejem búbjára helyezem a még mindig rajtam lévő napszemüveget. Bámulom a bátorságát, ahogy megpróbálja egyben tartani magát, és észreveszem a könnyeket a szemében. Többször pislog, és kihúzza magát, hogy megfélemlítsen.

– Nem álltál már bosszút? – Felemeli a kezét, és ekkor veszem észre, hogy az, amit visel, minden domborulatát átöleli. Azspagettipántosfelső, amely tökéletesen illeszkedik a telt melléhez, és a szoknya, amely a megfelelő helyeken simul a testéhez.

– Pénisz bombát dobtál a szüleim évfordulós partijára!

Nekidőlök a zárt ajtónak, összefonom a karomat a mellkasomon. – A golyóimat kibaszott grapefruit méretűre dagasztottad. Azt hittem, hogy felrobbannak– vágom rá.

– Én nem tettem ilyesmit – próbálja erőtlenül tagadni. Megszakítja a szemkontaktust, egy pillanatra lenéz a cipőjére, majd kiegyenesíti a vállát, és a szemembe néz. – De ez, ez... Túl messzire mentél.

– Mi lenne, ha fegyverszünetet kötnénk? – kérdezem. Fogalmam sincs, miért próbálok a jó oldalára állni. – Azt hiszem, nem bírok többet elviselni. Majdnem meghaltam, és a heréim majdnem felrobbantak– mondom neki az igazat.

– Rendben– feleli, és kinyújtja a kezét, hogy megrázza az enyémet. Felemelem a kezem, hogy megfogjam az övét. Az illeszkedés tökéletes. Ahogy megérzem a kezét az enyémben, észreveszem, hogy puhák, finomak, mégis erősek. Érzem, hogy felpörög a pulzusom,amint a keze az enyémbe csúszik. Végighúzoma hüvelykujjamat keze puha bőrén, és próbálok okot találni arra, hogy miért ne húzhatnám magamhoz, és ne tapaszthatnám az ajkamat az övére. Még mindig ott van az emlékeimben, ahogy a napokban a testemhez préselődött a munkahelyemen.

– Fegyverszünet– suttogom, miközben a hüvelykujjam még mindig a kezét simogatja. Lenéz a kezünkre, amelyek még mindig össze vannak kötve. Úgy tűnik, hogy nem is lélegzik.

Érzem, ahogy egyre közelebb kerül hozzám. Aztán közvetlenül azelőtt, hogy megérzem, hogy elkezd felém hajolni, hangos kopogás hallatszik. – Hé, nem akarlak félbeszakítani, de itt vanJake.

Úgy ejti le a kezem, mint egy forró krumplit, félrelök és kinyitja az ajtót. A húga hatalmas mosollyal üdvözöl minket, Noah közvetlenül mögötte áll. – Hogy érted azt, hogy Jake itt van? Miért van itt Jake? – hallom a kérdését, hangja minden kérdésnél emelkedik.

– Szia! – löki félre a testvére Laurent.– Kaleigh vagyok, a kedvenc húga– mutatkozik be.

– Ő az egyetlen húgom, és pillanatokon belül hajléktalan lesz, ha nem áll el az utamból. – Lauren hangja dühös.

Hallom Noah kuncogását a háta mögött. Lauren megfordul, és rámutat. – Te, ha megtudom, hogy segítettél neki, akkor megbánod– sziszegi, és közelebb hajol hozzá, amikor így folytatja –és az rosszabb lesz, mint a pokol.– És ekkor elmegy.

– Mi a faszt jelent, hogy rosszabb lesz, mint a pokol? – NoahKaleigh felé fordul, és választ keres.

– Ó, én csak egyszer szerepeltem azon a listán – hajol közelebb Noahhoz–, és könyörögtem és sírtam, hogy lekerüljek róla. – Rám néz, majd vissza Noah-ra. – Olyan volt, mintha abban a Ragyogás című filmben élnék, de még rosszabb.– Noah arca elsápad ettől a kis információtól. Igen, üdv a világomban, haver!

Rám mutat. – Ha így járok, és pokoli lesz, felteszem a képeket a duzzadt, abnormálisan nagy heréidről egy óriásplakátra a Times Square-en! – fenyegetőzik, miközben Kaleigh csak minket néz.

– Ki a fasz az a Jake? – kérdezem tőle.

– Az exe. Ennek szórakoztatónak kell lennie– állítja, és elmegy tőlünk.

– Lefényképezted a mogyoróimat? –kérdezem tőle.

A fejét rázza felém. – Nem, egy sorozatot készítettem a mogyoróidról. – Aztán kimegy,Kaleigh-t követve.

– Mit csinálsz itt? – hallom, hogy Lauren egy srácot kérdez, akiről azt feltételezem, hogy Jake.

– Elfelejtettem, hogy ma lesz a villásreggeli. Meg akartam nézni, hogy Gabe akar-e lógni a parkban. – Ránéz egy fiúra, aki az udvar sarkában áll, és egy pénisz lufit fényképez. Biztosan Lauren fia.

– Miért nem hívtál előbb? – kérdezi, majd megrázza a fejét. – Tudod mit, nem számít. Nem mehet veled, szóval…

– Apa, nézd az összes fütyi csokit! – mondja Lauren miniatűr klónja, miközben odamegy hozzá, két csokis pénisszel a kis kezében. – Akarsz enni egy fütyit? – Kinyújtja a kezét, hogy felajánljon neki egyet.

– Nem, drágám, semmi gond, a tied lehet. – Körülnéz. – Mennem kellene– teszi hozzá, bólintva mindenki felé, majd elhagyja a hátsó udvart.

– Hé, uram! – A kislány felnéz rám. – Ki vagy te? – Leharapja a kis kezébenlévő csokoládé pénisze hegyét.

– Anyukád főnöke vagyok – magyarázom neki, és leguggolok elé.

– Ó, te vagy aSeggfej? – tűnődik, és Lauren keze előrelendül, hogy eltakarja a lánya száját, és elfojtson bármit is, amit mondani akart.

Felnézek Laurenre, és látom, hogy megvonja a vállát. – Ő Rachel, ő pedig a fiam, Gabe. – A sarokban álló gyerekremutat, aki csak egy kis intéssel felemeli a kezét.

– Eszünk vagy nem? – kérdi Frank.

– Igen– válaszolja Lauren. – Mindenki, kérem foglaljon helyet ott, ahol jól érzi magát. Megmondom Edwardnak, hogy készen állunk.

– Ti ketten leülhettek az én asztalomhoz. – Kaleighinvitál, miközben Lauren elmegy.

Nem jut be, mielőtt megfordulna.– Nem maradnak.

– Ó, ne már, Lauren! Ez udvariatlan lenne– okoskodik Dede. – Leülhettek az asztalunkhoz. – Frank felé fordul. – Menjünk, üljünk le, édesem.

Körülnézek az asztalunknál,miután mindenki leült. Noah, Kaleigh, Frank, Dede, Lauren és Josh, akiről megtudtam, hogy orvos, és feltűnően hasonlít Newmanre a Seinfeldből.

Lauren mellé ül, feláll, amikor az asztalhoz ér, és betolja a székét. A csaj ránéz és elmosolyodik.

Mi a faszról szól ez a mosoly? Csodálkozom, miközben felkapom a pohár boromat, és egy hajtásra leküldöm. – Lassíts le, haver! Nem akarjuk, hogy elrepülj az egyik péniszlufival– suttogja Noah a fülembe.

– Szóval – kezdi Josh, és Laurenre néz.– Úgy hallom, gratulálhatok neked. Most már visszatértél a munkaerőpiacra. – Azon az idegesítően orrhangon folytatja. – Hogy hangzik ez a hétvége? – Elpirul, és lenéz a kezére. Micsoda cicoma.

– Ó, hm, ezen a hétvégén nem tud menni– feleli Kaleigh Laurennek. – A bikini területét gyantáztatja és formáztatja– magyarázza a fejével biccentve.

– Mi? – Zavartnak tűnik.

– Nos– hajol oda Kaleigh és suttog–,olyan ezodalent, mint az Amazonas.

Noah vizet köp ki a szájából, miközben az anyjuk a szájára teszi a kezét, Lauren pedig ledobja a villáját a tányérra, a csattanás elnémítja a suttogást az asztalunknál. – Kaleigh! – csikorog, és az álla remeg.

– Mi?– kérdezi. – Ez titok volt? – Vállat von. – Nagyon sajnálom. – A szájához emeli a pohár bort, hogy elrejtse mosolyát.

– Drágám– kérdezi Lauren anyja –, jól vagy? Normális ez az eljárás? – Aggodalommal teli pillantást vet a lányára.

– Anya… – kezdi Lauren, mielőtt az apja félbeszakítaná.

– Lauren, Jake elment már egy ideje. Talán ha te… – a kezével egy kört mutat, az ujjával pedig ki-be csúszik – nem leszel annyira feszült.

Laurenre pillantok, akinek az arca vörös zavarában, és úgy néz ki, mintha egyenesen az asztal fölé rohamozna, és lenyomná Kaleigh-t. Kezét az asztalra csapja, a poharak koccannak és ringanakaz erejétől. – Nem végzek szőrtelenítést, mert nincs rá szükség. Tudnánk csak örülni…– ezúttal az anyja szakítja félbe.

– Szóval, Jake óta szexeltél? – mosollyal az arcán kérdezi tőle Dede. – Olyan jó ezt hallani. – Összecsapja a kezét, majd lehajol, és Lauren kezére teszi a sajátját. – Azt hittem, megvan benned ez a ragyogás.

– Kimegyek a mosdóba – menti ki magát Lauren, miközben feláll, és Kaleigh-re mutat. – Te– morogja –, gyere velem!

– Ó– feleliKaleigh teljesen zavartalanul –, én rendben vagyok. Nem kell kimennem. Csak itt várok. Szórakoztasd a vendégeket.

– Egy szót sem! Vagy Pokol! – ígéri, mielőtt elviharzik.

– Szóval. – kezdi Dede felém fordulva. – Mióta randiztok ti ketten? – Rám néz, majd az ajtóra, amelyen Lauren éppen belépett.

Kaleighröhög. – Ó, nem randevúznak, anya. Ő a főnöke– mutat rá segítőkészen. – Ő küldte ezeket a péniszlufikat.

Frank rám néz. – Te küldted ezeket a léggömböket, és tönkretetted a kemény munkáját? – kérdezi.

– Hm, uram, ha megmagyarázhatnám? – kezdem, miközben a szívem gyorsan ver. Felteszi a kezét, hogy megállítson,mielőtt bármi mást is mondhatnék.

– Kedvellek– jelenti ki közvetlenül azelőtt, mielőtt valaki megkocogtatja a poharát, és elkezdődnek a beszédek.

Körülnézek az udvaron, megnézem Lauren családját és barátait. Kortyolgatoma pohár boromat, és Noah-ra nézek, aki Kaleigh széke köré fonta a karját, és a fülébe suttog. Az arca rózsaszínűvé válik,bármit is mond.

A mellettem lévő ülést kihúzzák, amikor Lauren lánya leül mellém. – Hé, Seggfej, megkaphatom az epred? – A feje fölött az ajtó felé nézek, ahol Lauren néhány pillanattal azelőtt eltűnt, és látom, ahogy kifelé sétál. Dühös fintorral az arcán. Ó, a francba is, biztosan megérkeztek a meztelen sztriptíz táncosok.